Rádió Bézs

2015 február. Megszólal a Rádió Bézs. Még idegen a fülnek, még senki nem tudja, mi is ez, de a csapat erős, a hallgatók kíváncsiak. És „szól a Rádió.” Ahol nem celebek, hanem hús-vér emberek beszélnek. Önhöz is. Hibákkal néha, de szívből, ésszel, nem pénzért. Önkéntes mindenki. 

 >>>
Rádióbézs

műsorelőzetes

Köszönet!

Nem csak azoknak, akik hallgatják a Bézst! Azoknak is akik  támogatják! 

Kérem, támogassa a Rádió Bézs működését!

Bankszámlaszám: 16200106-11686798

 

Töltse le IOs és Android alkalmazásainkat a telefonjára és hallgassa adásunkat bárhol, bármikor!

 

Új műsorok, régi kedvencek

10 új műsort indítunk, s maradnak persze a régi kedvencek!

Minden második héten, hétfőn délután KÖZTÜNK CSAK EGY MIKROFON címmel Borsi Miklós beszélgetésit hallhatják. A  páros héten pedig M.Nagy Miklós LJUBOV című műsorát, ami Oroszországról szól. Irodalom, zene, közélet, Oroszország!

Szintén hétfőn, de már este hallhatják Kovács Hédi műsorát SÍROK KERTJE címmel, amellyel a fiumei úti sírkert neves lakóit idézi elénk. Páros héten Elekes Irén MINDENT A NŐKRŐL szóló műsorát adjuk itt a Rádió Bézsben. Ez a műsor annak idején a Cívil Rádióban volt hallható, most újraszerkesztett, aktualizált  változtát küldjük önöknek.

ÉS ÉN MOST MIT MONDJAK?- kérdezi szerda délben Wolf Péter és biztosak lehetünk, bőségesen lesz mondanivalója a zenéről minden héten.

Szerdán világkörüli útra indulunk, egyik héten Semperger-Sommariva Kinga Olaszországba invitál, hogy megismerjük, milyen is ott a PASTA, SOLE E AMORE.

Páros hetente, szinte szerdánként messzebbre utazunk, Zsingor Boja Hedvig JAPÁN-ba röpít.

Ismét lesz műsor az állatbarátoknak, csütörtök délután Nagy Adrien megnyitja a KUTYATÁRT.

Komolyzenei műsora is van Bézsnek! Ki is tudna szórakoztatóbban mesélni a zenéről, mint csütörtökönként, páratlan héten Varnus Xavér. Páros héten pedig MAESTRO című műsorunkban Berkes Kálmán karmester és Gáti Oszkár színész beszélget.

2022-ben néhány már megszokott műsorunkat új időpontban hallhatják, keresgéljenek csak bátran a friss műsor struktúrában.

És ne feledjék, minden műsorunkat ismételjük is, utána pedig visszakereshetik az archívumban.

 

 

Kovalik Márta díj

Kovalik Márta díj - Jó emberek díja - 2022

Egy újabb alkalom, amikor nem csak újabb díjazottat ünnepelhettünk, de újra együtt voltak a Bézs Rádió munkatársai és a meghívott vendégek.

Immár ötödik alkalommal került a Kovalik Márta díj egy olyan jó emberhez, amely jelző a díj lényege. S, hogy mit is jelent ez valóban?

A jelző és a díj mindig valaki olyat illet, aki szabad, független, tisztességes és tesz azért, hogy a jövő nemzedékei minél nagyobb tudással, minél szabadabban élhessenek.

Előzménye, hogy 2018- ban a Rádió Bézs, annak főszerkesztője Fodor János, valamint a Szaday család vándordíjat hozott létre, hogy Kovalik Márta, aranytollas Újságíró, az egykori Húszas stúdió szerkesztője, a Magyar Rádiózás meghatározó személyisége emlékét az utókor megőrizze.

Az emlékdíj nem szakmai díj.

Az kapja minden évben, aki szabad, független, tisztességes ember és tesz azért, hogy a következő generáció minél nagyobb tudással, minél szabadabban élhessen úgy, hogy a tényeket megismerhessék, és azokat tiszteletben tartsák.

A díjazottak sora – mert már többekről beszélhetünk - az alábbi, időrendben:

  • 2018-ban az első díjazott Bojár Gábor fizikus, vállalkozó, a Graphisoft CAD-szoftverfejlesztő cég és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója volt.

  • 2019-ben Vekerdi Tamás pszichológus kapta a díjat

  • 2020-ban Talyigás Katalin szociológus a SZIA alapítója volt a díjazott.

  • 2021-ben Szalai Kriszta színésznő volt a kiválasztott.

 

Az idén, 2022-ben  Gazsi Zoltán az Eisberg ügyvezetője kapta, aki a vállalat élén számtalan alkalommal bizonyította, hogy nem csak a vezetésben kiváló, de a társadalmi felelősségvállalás területén is példaértékű. Ezen a napon együtt ünnepelt a tavalyi díjazottal Szalai Krisztával.

A díjat egy különleges alkotás teszi kézzelfoghatóvá, amelyet Formanek Zsuzsa üvegtervező iparművész és Bedécs Kristóf ötvösművész terveztek és alkottak. A művészek ismét készítettek egy azonos, ám méretében kiesebb személyre szóló díjat –  most Szalai Kriszta részére, - így bár az eredeti  vándordíj jelleg megmarad, a díjazott sem válik meg tőle véglegesen.

A díjátadását követő műsorban, Petz Bálint gitárművész, Farkas Gábor ”Gábriel” és Dorogi Barbara színésznő- énekesnő muzsikáltak és énekeltek nekünk, valamint az Eisberg  salátaköteményeivel, és friss, egészséges ételeket tartalmazó tálkülönlegességeivel járult hozzá az ünnephez.

Gyönyörű koranyári délután, a Duna közelsége, a Graphisoft gyönyörűséges parkja, a nap lemenő sugarai, hozzá a dalok, a zene, idén is felejthetetlenné tette ezt a délutánt.

Gratulálunk az összes, így az idei díjazottnak is!

 
 >>>

ÉS kritika

Élet és  Irodalom 2021. október 8.
Károlyi Csaba

Asztalfő

(Lábjegyzet. Vlasics Sarolta műsora, Rádió Bézs, szeptember 30., csütörtök, 16.00–17.00)

Hát, ennek a beszélgetésnek például a Kossuthon lett volna a helye, ha az még közszolgálati lenne és nem pártállami rádió. Báron remekül beszélt, jól követhető, adatgazdag és nagyívű portrét vázolt, üdítően barátságos hangnemben. Vlasics ügyesen kérdezett, tudta, hogyan lesz a lehető legösszefogottabb kép a kivételes életműről.

Ferenc Józsefet egyszer megkérték, üljön az asztalfőre, de ő azért se oda ült, majd ezt mondta: „Fiam, jegyezd meg, ahol én ülök, az az asztalfő.” Állítólag Jancsó Miklós is szerette ezt a mondást, és szeretett nem az asztalfőre ülni. Báron György idézte most föl Jancsó alakját és művészetét Vlasics Sarolta heti kulturális műsorában.

Lábjegyzet – segít az eligazodásban.” Így mutatkozik be ez a műsor. És valóban segít. A Lábjegyzet mindig érdekes. Szó volt mostanában benne Gerhard Richter kiállításáról éppúgy, mint Spiró György esszékötetéről, a Zeneakadémia tehetséggondozó programjáról vagy – a legutóbbi adás második felében – Nagy Péter István Don Carlos-rendezéséről a Radnóti Színházban.

Szeptember 27-én volt száz éve annak, hogy Jancsó Miklós megszületett, sokan és sokféleképpen emlékeztek mostanában erre – Báron György is utalt rá –, többek közt a FreeSZFE, a CineFest. Sőt, Budapesten a Bazilika előtti téren vetítették le a Szegénylegényeket. Kell-e ennél több? Hát, ennek a beszélgetésnek például a Kossuthon lett volna a helye, ha az még közszolgálati lenne, és nem pártállami rádió. Báron remekül beszélt, jól követhető, adatgazdag és nagy ívű portrét vázolt, üdítően barátságos hangnemben. Vlasics ügyesen kérdezett, tudta, hogyan lesz a lehető legösszefogottabb kép a kivételes életműről.

Lehet, hogy mosolyogna vagy legyintene ezt az ünneplést látván, mondta Báron Jancsóról, akit elképesztően nagyvonalú embernek ismert meg, olyannak, kinek harmónia van a művei és a személyisége között. Még azt is megengedhette magának, hogy nem engedett meg mindent magának, így a filmkritikus, és ez itt nem üres patron. Báron beszélt a forgatásokról is, Jancsó szeretett nem csak profi színészekkel dolgozni, beemelte a filmjeibe Szentjóby Tamást, Halász Pétert, Cseh Tamást, Lovasi Andrást, a Szörnyek évadjában szinte utódjának nevezte meg Tarr Bélát, élete vége felé a Lámpásban (Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten) maga is szerepelt Hernádi Gyulával együtt, mintegy búcsúzásképpen. Aztán utána még hat ugyanolyan komédiát forgatott. Szeretett állandó stábbal dolgozni, Kende János, Grunwalsky Ferenc, Kézdi-Kovács Zsolt, Galkó Balázs, Balázsovits Lajos, Kozák András és így tovább, aztán Kapa és Pepe.

Aktuálisak-e ma a filmjei? – tette föl a kézenfekvő kérdést Vlasics Sarolta. Aktuálisabbak, mint valaha, jobban élnek – válaszolta Báron –, az önismétlés és a modor nála védjegy, csak a nagyoknál van ilyen, minden korszaka frissnek hat most is, és rólunk szól. Régen társadalmi esemény volt, ha Jancsó végigment az utcán, utolsó filmjei pedig ma nemzedéki kultfilmek. A beszélgetés végighaladt az életmű korszakain, annak jegyében, hogy a rendező mindig követte a politikai változásokat, a 60-as években a hatalom és a személyiség, a hatalom és a tömeg kérdése foglalkoztatta, a 70-es években káoszt érzékelt, Olaszországban várta-várta a rendszer összeomlását, a 90-es években elhallgatott, majd idős korára visszajött a burleszkkel és a groteszkkel, ilyesmit csak az öreg Buñuel csinált.

Jancsó műveiben abszolút kontinuitás van végig, a nagyon hosszú snittek meditatív stílust eredményeznek – magyarázta lelkesen Báron –, nála mindig hangsúlyos, hogy a film a képek művészete, a Szegénylegények például a dialógusok nélkül is érthető. Antonioninál a hosszú snittek az elidegenedésről szólnak, Jancsónál a személyiség a hatalomnak való kiszolgáltatottságáról. A szimbólumai, a rekvizitumai örök érvényűek. Az önálló filmnyelv és a szabad gondolkodás pedig összefügg. Jancsó öt perc után felismerhető, mint Fellini, Antonioni, Tarr. Öröm volt ezt az összegzést hallani.

Végül Vlasics a személyes élményeiről kérdezte Báront, aki boldogan válaszolt erre is: ő nem volt filmrendező, csak akkor, amikor forgatott, de akkor is happening volt a munka során. Nagyvonalú, jó humorú ember volt, királyi eleganciával megáldva. Én se előtte, se utána nem láttam ilyen természetes módon 

 

 >>>

Partnereink:

VDSZ jooble myonlineradio wildom heti tv erd tv

2018. szeptember 16.

Adatforgalmi díj nélkül

Ezentúl még kevesebb lehetősége van, hogy azt mondja: ismerem a nevét, hallottam, hogy érdekesek a műsorai, de nem tudom hol és hogyan hallgathatom. A technika egyre több eszközével segítjük, hogy bárhol, bármikor hallgathassa online adásunkat. Nem kell a számítógép előtt ülnie és online rádiókészülék sem szükséges hozzá, csak vegye elő „élettársát” azaz mobiltelefonját és máris megszólal a Rádió Bézs. Androidosoknak van  Play Store-ból letölthető applikáció, és az Iphone tulajdonosoknak természetesen az App Store-ban is ott az alkalmazás. Vagy elég az oldalunkon látható QR kódot beolvasni, máris szól az adás.

Aki pedig mégis internet rádióján szeretne hallgatni minket, itt keresse:

Rádió Bézs 
http://195.210.29.82:8001/bezs

 
Rádió Bézs 2 
http://195.210.29.82:8002/bezs2

Vodafonos hallgatóinknak különösen jó hírünk van: nekik ezen túl az adatfogyasztás miatt nem kell aggódniuk. Ha havi 1000 forintért Music Passt vásárolnak, adatforgalmi díj nélkül akár 24 órán keresztül szólhat telefonjukon a Rádió Bézs. A szolgáltatást az oldalunkról a Bézs hírek rovatban található linkkel akár közvetlenül is megrendelhetik.

De azért ha megszólal a telefon, ne felejtsék el felvenni!

 >>>
Élő
adás

Élő
adás Bézs 2


Támogass!

Támogassa a Rádió Bézst!

A Rádió Bézs adásait mindenki ingyen hallgatja, de nem ingyen készül.

Immár hét esztendeje erőnkön felül teljesítünk, hogy szólhassunk önökhöz, önökért. Arra kérjük önt, hogy támogasson, hogy életben maradjunk, hogy növekedni és fejlődni tudjunk

 

 >>>

Érd most

az Autodoc Club weboldalán